Az elmúlt méhészeti szezonban, hazánkban jelentősen emelkedett a bejelentett nyúlós költésrothadásos esetek száma, főként Nógrád Somogy és Zala megyében.

 Az esetek számának kisfokú emelkedése az elmúlt években egyébként is jellemző volt Magyarországon. Főként ez a szomorú tény késztetett arra, hogy a teljesség igénye nélkül rövid áttekintést írjak a betegség gyakorlati szempontból fontosabb vonatkozásairól. Remélem nem haszontalanul.

Elöljáróban néhány szót magáról a betegségről, amit vélhetően senki sem fog sértésnek venni. A nyúlós költésrothadás, vagy ahogy a nemzetközi szakirodalomban fellelhető American foulbrood disease (AFB) bejelentési kötelezettség alá tartozó méhbetegség, amely ősidők óta ismert. Okozója a Paenibacillus larvae subsp. larvae besorolású baktérium. Közismert a méhészek számára, hogy a baktérium spórája igen ellenálló, hőhatásnak, kiszáradásnak, egyes fertőtlenítőszereknek egyaránt.

A betegség terjedése spórákkal történik, leginkább a mézben lévő spórákkal, de leírtak már spórával szennyezett virágporral és itatóról történő fertőződést is.Fontos hangsúlyozni, hogy csak megfelelő mennyiségben és csak bizonyos korú méheket tud megbetegíteni a baktériumspóra. Ennek okai különbözőek és csak részben ismertek, így például tudunk a méz kiváló antibakteriális tulajdonságáról, másfelől pedig a méhek immunmechanizmusai is képesek nagyfokú védekezésre. Több tényező eredőjeként előfordulhat, hogy egy kísérletben fertőzött családban meg sem ered a fertőzés. Ugyanakkor ki kell hangsúlyozni, hogy az elraktározott mézben a kaptáron belül a spórák hosszú időn keresztül elraktározódhatnak, ezért a fertőződés és a betegség első tüneteinek megjelenése között jelentős idő is eltelhet.

Tovább bonyolítja a helyzetet a betegségre ellenállóbb méhtörzsek jelenléte. Ez a tulajdonság a méhek tisztogatási képességeivel függ össze. A megfelelő tisztogatási hajlamú méhek a megbetegedett lárvákat még azelőtt eltávolíthatják a sejtekből a sejt fedelének kirágása után, mielőtt azokban a sporuláció bekövetkezne, vagyis mielőtt azokban kialakulna a több millió fertőzőképes spóra. Így lehetővé válhat a kórokozó eliminációja a tünetek kialakulása nélkül.

Fontos tény, hogy a spóra a kifejlett méhet nem tudja megbetegíteni, csak a megfelelő korú fiatal álcákat. A fiatal álcák emésztőcsövében a spórák a számukra kedvező körülmények között kicsíráznak, és vegetatív alakká alakulnak át. Ezek szaporodnak el az álca testében és a termelt méreganyagokkal együtt annak halálát okozzák. Ekkor az álca még nem fertőz, ugyanis a vegetatív baktériumforma nem ellenálló, a tisztogató méhek akár a környezetbe juttatva akár egymás között elterjesztve azokat, a vegetatív formák rövid időn belül elpusztulnak. A fertőzőképesség az elpusztult álcákban felhalmozódott vegetatív formák sporulációja után jön létre.

A tünetek felismerése valamennyi méhész alapvető érdeke, ezért szinte minden méhészeti fórumon elhangzik, melyek a fedett fiasítás jellegzetes elváltozásai. Így a hézagos fiasítás fölkelti a gyanút, a sejtek színének megváltozása, elszórt lefödött sejtek megjelenése, a lefödött sejtek tetejének behorpadása, a fedél kilyukadása ugyanúgy. A sejteken belül az álcák színének megváltozása, elsárgulása, gyűrűzöttségének megszűnése, majd testének elfolyósodása figyelhető meg. Az álca teste nyúlós fonallá húzható, innen a betegség egyik elnevezése, és a jellegzetes enyvszerű szag jelenik meg. Ezután, a fertőzöttség kezdetétől számítva körülbelül egy hónapra, a jellegzetes, feketés sötétbarna színű, sejt oldalához erősen tapadó beszáradt álca, pörkként való megjelenése figyelhető meg. A pörköt alapos vizsgálattal lehet sok esetben csak észrevenni, amelyhez a lépet megfelelő helyzetben kell tartani úgy, hogy felülről nézve a sejtek alsó oldala kellően megvilágított legyen. Ezek a tünetek minden méhész számára remélhetően jól ismertek, legalábbis annak kell lenniük.

Mit tegyen a méhész, ha fenti tünetek valamelyikét észleli? Először is ne essen pánikba, hanem gondolja át a teendőket! Ha a betegség valamelyik jelét tapasztalja egy családon, akkor égesse le a kaptárvasat, mossa meg alaposan a kezét, bújjon ki méhészruhájából és tegye azt jól elzárt fóliazacskóba. Minden olyan tárgyat, amelyhez hozzáért potenciálisan fertőzöttnek kell tekinteni, vagyis fertőtleníteni kell haladéktalanul. Ezután értesítse a méhegészségügyi felelőst, vagy az állatorvost.

A további minden szakszerűtlen beavatkozás a betegség szétterjedését eredményezheti. Lehetőleg este, amikor a méhek már elültek, történjen meg a hivatalos mintavétel, amelynek módját az alábbiakban ismertetem majd.

Hordásos időszakban ugyan kisebb a veszélye, hogy a betegség továbbterjed (a herék szerepe), de hordástalan, vagy rablásos időben nagy. Tavasszal a betegség egyébként is ritkábban jelentkezik, mint nyár végétől. Mielőbb történjen meg az összes család állapotfelmérése, lehetőleg a méhegészségügyi felelős, vagy állatorvos jelenlétében. Minden család után a kaptárvasat célszerű leégetni és fertőtlenítőszeres vízben kezet kell mosni, vagy méhészkesztyű használata esetén ajánlatos arra egyszer használatos műanyag kesztyűt húzni minden családhoz külön-külön, amelyeket végül egy erre a célra rendszeresített zacskóba lehet kifordítva elzárni, majd elégetni. Kerülni kell a mézes keretek megsértését és azt, hogy a méz a kaptárból a környezetbe kerüljön.

Az állapotfelmérést végző személy mellett lehetőleg legyen egy személy, aki adminisztrál.

Ha az állomány nagy, és a méhészetben szakszerűen el tudták végezni az állapotfelmérést még az észlelés kezdetekor, valamint a betegségre utaló jeleket csak egy családnál tapasztaltak, szóba jöhet az a megoldás, miszerint a mintavétel után a betegség továbbterjedésének megakadályozása miatt a méhcsaládot még az intézeti vizsgálat eredményének beérkezése előtt lepincézi, vagy más módon lezárja a méhész természetesen este, a kirepülés megszűntekor. Ebben az esetben, főként rablásos időszakban, elejét kell venni a további fertőződésnek. A betegség diagnosztizálásában a döntéshez segíthet egy az EU-ban forgalomban lévő gyorsteszt is, amely alkalmas a betegség gyanújának megerősítésére, olcsó, helyben könnyen elvégezhető, és mintegy három percen belül megbízható eredményt ad.

Fentieket az indokolhatja, hogy jelentős eltolódás lehet a gyanú észlelése, valamint a hivatalos eredmény megérkezése között, így például előfordul, hogy a méhész a betegség gyanúját pénteken délután észleli, és mire a hatóság intézkedik, és az intézeti vizsgálat eredménye megérkezik már kedd vagy szerda van. Ez az időveszteség pedig alkalmat adhat a betegség továbbterjedéséhez.

Tudni kell azonban, hogy a betegség továbbterjedésénél nem az időtényező a legfontosabb, hanem a méhész szerepe. A továbbterjedéshez ugyanis nagyobb mennyiségű spóra kell, ami kaptárszolgára, kesztyűre tapadt, és a keretekben lévő mézben van. Ezért a méhész felelőssége nagy a betegség továbbterjedésében. A betegség fölszámolásában szerzett tapasztalatok szerint azt nagyobb állományokból is el lehetett tüntetni alacsony veszteséggel akkor, ha a kezdeti fertőzöttségi szint alacsony volt, és a méhész szakmailag is megfelelően dolgozott.

A mintavételkor egy kb. férfitenyérnyi, mézet nem tartalmazó, a betegség tüneteit mutató, korai stádiumban az elváltozott sejteket gyufaszállal megjelölő lépdarabot kell kimetszeni minden gyanús családból, majd azt csomagolópapírral betekerve és azonosító számmal ellátva, a túlzott hőmérsékleti behatástól védve (pl.: hűtőtáskában) futárszolgálattal állategészségügyi intézetbe küldeni.

A betegség hivatalos diagnosztizálását az állategészségügyi intézetek végzik. A betegség felállítására és leküzdésére vonatkozó részletes szabályokat a hatályos állategészségügyi törvény részletesen tartalmazza, ezen intézkedések hatósági állatorvos fölügyelete mellett történnek, más forrásból is könnyen hozzáférhetőek ezért fölöslegesnek tartom őket részletesen ismertetni.

Fontos azonban kiemelni néhány körülményt. Magyarországon, égetéssel védekezünk a betegség tovaterjedése ellen. A megsemmisített családokért, eszközökért ugyanakkor állami kártalanítás jár. Ezt az óriási vívmányt meg kell őriznünk! Tegyünk meg mindent, amit a hatóság előír, tartsuk be a zárlati intézkedéseket!

Fölmerülhet néhány méhészben a kérdés: miért nem választjuk a védekezés más módját? Közismert, hogy más országokban engedélyezett antibiotikumot használnak a betegség fékentartására. Azonban a gyógyszeres kezelésnek jelentős hátrányai vannak:

• A gyógyszerek a spórákra nem hatnak, csak a vegetatív formát pusztítják el megfelelő hatékonyság esetén így tőlük a betegség fölszámolása valójában nem várható, legfeljebb a tünetmentesség elérése, és ez is csak néhány generáción keresztül. Ez a tény bizonyos téves biztonságérzetet adhat a méhésznek, sőt a betegség tünetmentesség mellett tovább terjedhet.
• A legfontosabb probléma a szermaradvány kérdése, amelynek jelenléte nem egy egész ország méztermését tönkre tette már, a méhészet általános megítélését rontja.
• Számolni kell továbbá rezisztencia kialakulásával is, amely egyes szerek esetében meglepően gyakori.
• Gazdaságossági szempontból nézve több méhcsalád kezelése méregdrága gyógyszerekkel költségesebb, mint a korai stádiumban észrevett betegség esetén az égetés kevés családnál, ezért is javasolják ott is a védekezés módjaként első stádiumban az égetést.

A betegség csak méheinkre veszélyes, közegészségügyi jelentősége nincs. A megbetegedett családok legyengülnek, termelésük csökken és elpusztulhatnak. A zárlati intézkedések következtében pedig több méhész érdeke sérülhet például a vándorlás jó méhlegelőre, értékesítési zárlat stb. Felesleges tehát annak hangsúlyozása, hogy mindent el kell követnünk a betegség továbbterjedésének megakadályozásának, vagyis a megelőzésnek az érdekében.

Egy csoportba gyűjtöttem azokat a főbb tennivalókat, amelyeket a méhésznek célszerű megtennie ez ügyben:

• Célszerű a méheket több telephelyen telepíteni, amelyek röpkörzete távol esik egymástól.
• A méhcsaládok, és ezen belül a fiasítás rendszeres vizsgálata legalább háromhetente történjen meg.
• Tartsunk lehetőleg kiegyenlített erősségű családokat, amelyeknek tápanyagszükségletéről körültekintően gondoskodjunk!
• Olyan méhanyákat tűrjünk csak meg az állományban, amelynek utódai megfelelő tisztogatási hajlammal rendelkeznek, ez más betegségeknél is fontos pl.: varroa atka kór, költésmeszesedés!
• Minden méhészeti beavatkozás előtt, illetve telephelyek között égessük le a kaptárvasat!
• A lépcserével járó beavatkozások előtt állapotfölmérést kell végezni.
• Pörgetés előtt a célzott vizsgálat kiemelt jelentőségű.
• Pörgetéskor egy telephelyről származó keretek ugyanarra a telephelyre kerüljenek vissza, kisebb állomány esetében ugyanabba a családba.
• A pörgetés szakaszokra osztása, minden telephely pörgetése előtt a pörgetési eszközök alapos mosása és fertőtlenítése javasolt.
• A födelezésből származó mézet ne etessük vissza a családokkal!
• Méhek vásárlása esetén azok külön telephelyen történő elhelyezése indokolt, méghozzá röpkörzeten kívül (ez a vírusos betegségek behurcolása megelőzése miatt is fontos).
• Rajok befogása esetén, ha azok származása nem ismert, műlépre kell azokat ütni, és két- három napig nem etetni, vagyis megvárni, hogy méztartalékaikat feléljék, így a fertőzés jó eséllyel nem tud megeredni. Fontos a befogott rajok elkülönített elhelyezése, valamint későbbi rendszeres ellenőrzése.
• Csak saját méz etetése megengedett, ugyanez vonatkozik a virágporra is, amennyiben meggyőződtünk arról, hogy egészségesek.
• A lépek tavaszi átvizsgálása sok figyelmet, türelmet igényel, de fontos lehet pörkök jelenlétére.
• Az idős fészekben használatos lépek selejtezése (öt éves kor felett javasolt). Minden keretet célszerű évjárat szerint megjelölni, pl. színnel a felső keretlécen.
• Méheket rablásveszélyes időben ne kezeljünk!
• A méhészeti eszközöket, kereteket ne hagyjuk elöl, a mézesház méhmentes és rendezett legyen! Méhészeti eszközöket ne kérjünk kölcsön! Jelentsük, ha valaki nem megfelően kezeli méheit (éhezteti, vagy elhanyagolja méhészetét), és az tudomásunkra jut!
• Elsősorban a nyár közepétől kell fokozottan számolni a betegség megjelenésére!
• Aki nem biztos a dolgában kérjen tájékoztatót a betegségre vonatkozóan az illetékes megyei szaktanácsadótól, illetve a méhegészségügyi felelőstől!
• Kiemelt fontosságú a vándorlási szabályok betartása, a vándorlások előtti rendszeres átvizsgálás. Jegyezzük föl, hogy a vándortanyán mely méhészetekkel kerültünk kapcsolatba, hogy a betegség követhető legyen!
• Rendszeresen tájékozódni kell a megfelelő fórumokon (Internet, gyűlések) a betegség helyzetéről.
• Fentiekkel kapcsolatban megemlíteném, hogy jó volna, ha az állategészségügytől kapott adatok naprakészek volnának, és ott, ahol a betegséget észlelik, ajánlatos lenne az adott helyen szokásos módon, mindig kötelezően értesíteni a röpkörzet alá tartozó és oda bejelentkezett valamennyi méhészt.
• Célszerű volna elérni, hogy a méhészek rendszeresen vegyenek részt méhbetegségekkel foglalkozó képzéseken, és arról igazolást kapjanak, és így biztosan rendelkeznének a betegség fölismeréséhez szükséges rutinnal.
• Jó volna továbbá, ha a szaktanácsadók, illetve méhegészségügyi felelősök ellenőrzéseik alkalmával a méhészek számára minden esetben egy erre a célra az egyesület által gyártatott egységes, színes szemléltető eszközzel, pl. fényképes szórólappal bemutatnák a betegség jellemző tüneteit, és azt átadnák a méhészeknek.

Ne felejtsük, hogy a betegség korai észlelése és továbbterjedésének megakadályozása a méhészeti ágazat valamennyi szereplőjének közös érdeke.