A magyar agrártárca Brüsszelben is kiállt a méztermelők védelmében

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kezdeményezésére, a méhészeti szakágazat, a hazai mézpiac és a fogyasztók védelmének érdekében, a Földművelésügyi Minisztérium a mézek kereskedelmére és jelölésére vonatkozó javaslatot nyújtott be az Európa Tanácshoz. Egyesületünk a 2015. június 3-án a Földművelésügyi Minisztériumhoz eljuttatott…

Gyászhír

Fájdalommal tudatjuk, hogy életének 66. évében, 2015.12.02-én elhunyt Csillag Béla, aki Kállay Ferencné (Bazsa néni) utódjaként a kilencvenes évek közepétől 12 éven át volt az OMME Heves Megyei Szervezetének elnöke. Önzetlen, a méhésztársadalomért tenni akaró ember volt, aki széleskörű szakmai…

Felhívás (vélelmezett méhlopással kapcsolatban)!

A képeken látható kaptárok – illetve a bennük található  méhcsaládok – a rendőrség feltételezése szerint lopásból származnak. Néhány keretben „MESE” monogram található. A kaptárok egy részéről a festéket lekaparták, vélhetően ismertetőjegyeket tüntettek el azokról a részekről. Amennyiben valaki információval rendelkezik…

Gyászhír

Fájó szívvel tudatjuk, hogy életének 86. évében, 2015. november 28.-án elhunyt Szabó Lajosné Kati néni az OMME Jász-Nagykun Szolnok megyei szervezetének alapító tagja. Az Egyesület megalakulása óta, felelősen vezette annak gazdálkodását, és minden megyei méhész Kati nénije volt. Példamutató egyesületi…

OMME – Jelölő Bizottsági tagok elérhetősége

Tisztelt Méhésztársak! Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 2015. november 14-én megtartott Küldöttgyűlésén, a Választási Szabályzattal összhangban, megválasztotta a Jelölő Bizottság elnökét és a Jelölő Bizottság további 4 tagját.  A megválasztott személyek és elérhetőségük a következő: A Jelölő Bizottság elnöke: Haász…

Környezetterhelési monitoring vizsgálat 2014-2015.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretén belül elvégzett Méhegészségügyi és környezetterhelési monitoring vizsgálat 2014-2015. évben folytattuk azokat a mintavételezéseket, amelyeknek célja az egyes méhészetek egészségügyi állapot felmérését célozták. Erre a 2014-ben bekövetkezett atka gradáció…

2015. decemberi szám

Méhészet szaklap decemberi számának tartalma: Kivonják a boltokból a rossz minőségű mézeket – hazai mézpiaci események Mézes reggelt! – a hazai mézfogyasztás növelése érdekében Felívelés? Tetőpont? Hanyatlás? – lapindító Nem nő az OMME tagdíj, támogatják a hungarikumokat – tájoló Méhek…

Mézes reggeli – 2015. november 20.

A mézes reggeli története, a program célja: A rendezvény hazai elindítását a Szlovén Mézes Reggeli kezdeményezés 8 éves gyakorlata adta, amit mára Európai Mézes Reggeli néven több Uniós tagország is átvett az alapötlet hasznosságára tekintettel. A kezdeményezés célja a méhek…